2010. szeptember 20., hétfő

Kreatív írás oktatás

Kreatív írás magánoktatást vállalok azoknak, akiket érdekel az írás. Ebbe beletartozik az elméleti és a gyakorlati tudásom átadása is. Nem vagyok még képzett tanár, nincs meg a diplomám, szóval, csak mint gyakorló "író" és magyar szakos diák csinálnám ezt a munkát amolyan diákmunkaként. :)

Rólam: Magyar szakos, végzős egyetemista vagyok, 13 éves korom óta írok. 16 évesen megnyertem egy országos színdarabíró pályázatot, és a színdarabomat előadták Kaposvárott. Három éven keresztül megnyertem a pécsi Széchenyi István Gimnázium alkotói pályázatát, jó párszor felolvasták novelláimat a rádióban, egy novellám pedig nemrég megjelent az Irodalmi Páholy folyóiratban. A neten a Harry Potter és Twilight rajongók nagy része ismeri az írásaimat, és 2010 decemberében megjelent az első regényem a Könyvmolyképző Kiadó segítségével. Pedagógiát is tanultam, a szigorlatom 5-ös lett, ezért a tanári háttér is biztosított.

2 csoportba lehet jelentkezni:

1. E-learninges oktatás: Heti 1x lenne óra (egy óra 60 perces) msn-en.
Egy hónapban 4 órát tartanánk. Egy óra 500 Ft. Vagyis, egy havi jelentkezés 2000 Ft-ba kerül. A pénzt havonta kell befizetni, ezért hónapról hónapra eldöntheted, hogy szeretnél-e még órákra járni.

2. Személyes oktatás: Aki pécsi, annak lehetősége van arra, hogy személyesen vegyen tőlem órákat. Ebben az esetben nálam, nála, vagy egy megbeszélt helyszínen találkozunk megbeszéléstől függően. Itt is heti 4 óra lenne (egy óra 60 perc).
Vagyis, egy hónapban 4 óra lenne tartva. Mivel személyesen, testi valómban veszek részt az órákon, ezért egy óra 800 Ft-ba kerülne. Itt lehetőség van arra, hogy ne havonta, hanem óránként fizessen a diák, vagyis, óráról órára eldöntheti, hogy szeretne-e még tanulni tőlem. :)



KREATÍV ÍRÁS TANTERV


Általános tudnivalók:

  • A tanterv változhat attól függően, hogy az adott csoport vagy személy mi iránt érdeklődik a leginkább. Ezt azért gondolom jónak, mert így nem kell olyan dolgokról tanulnotok, amik valójában nem izgatnak titeket, viszont, mindent megtudhattok arról a témáról, ami iránt érdeklődtök. Ha egy bizonyos téma érdekel titeket (mondjuk a fantasy regények), akkor az is lehetséges, hogy csak arról beszélünk nagyon-nagyon részletesen, és minden mást kihagyunk, de ha minden műnem és műfaj érdekes számotokra, akkor végigmehetünk az egész tanterven szépen. Tényleg csak az érdeklődésetektől függ. :)
  • A tanórák 20-30%-a elméleti, 70-80%-a gyakorlati. Az órák elméleti része azt jelenti, hogy kérdezz-felelek stílusban, vagy feladatokkal átvesszük az adott műfaj, stílus jellemzőit nagyon röviden, de kaptok egy bővebb jegyzetet tőlem a későbbiekre, amit felhasználhattok a suliban vagy az írásnál is. Vagyis elméletből csak azokat az alapokat vesszük át, amiket feltétlenül szükséges tudnotok ahhoz, hogy írhassatok az adott műnemben, műfajban. Az órák gyakorlati része azt jelenti, hogy különböző feladatok segítségével megpróbálunk alkotni valamit, amit aztán kielemzünk, kijavítunk, átbeszélünk.
  • Minden órán kaptok segédanyagot, feladatokat, amik segíthetnek az iskolában, és amiket később is felhasználhattok az íráshoz.
  • Az órákon az írás folyamatának azon részleteit emelem ki, amelyek szerintem, fontosak. Az iskolában vett irodalommal kapcsolatos anyagokon maximum említés szintjén, összefoglalásként futunk át.
  • Az órákon kívül, ha valaki akarja, átfutnám, hogy miket írt eddig, és így az órákon javíthatnánk a gyengeségein, és még erősebbé tehetnénk azt, amiben már jó. :)
  • Példák az órai feladatokra (ez csak pár példa, hogy lássátok, mire is gondolok pontosan, mikor azt mondom, hogy a gyakorlati feladatokon lesz a hangsúly):
- A regényírás témánál ki kell dolgoznotok egy karaktert. Adok egy általam választott képet egy emberről és megadok néhány tulajdonságot, nektek pedig önéletrajzot, társkereső hirdetést, szerelmes levelet stb. kell írnotok a karakter nevében. Ki kell ezáltal dolgoznotok az élettörténetét, a személyiségét, a külsejét, egyéb jellegzetességeit, ami egy regény írásakor nagyon fontos.
- Ha már megvan az adott karakteretek, mondok különböző szituációkat. Például, valaki beleköt az utcán. Nektek pedig ki kell találnotok, hogy ebben a helyzetben hogyan reagálna a karakteretek. Elfutna, szembeszállna a másikkal, megpróbálná megbeszélni a dolgot, segítséget kérne stb. Ezáltal a karakter áthelyeződik egy cselekményfolyamba, akár csak egy regény esetében. Így ráérezhettek, hogyan kell pontosan tudnia egy írónak, mit tenne a karaktere, és ettől hitelesebben írhattok majd.
- Ezután a karakteretek bőrébe bújva lefolytathatunk egy párbeszédet (ha csoportban vagyunk, akkor egymás karakterével beszélgethettek, ha csak ketten, akkor én is belebújok egy karakter bőrébe), így azt is megtanulhatjátok, hogyan beszéltessetek egy karaktert (pl. az élettörténete alapján van-e akcentusa, milyen kifejezéseket, szavakat használ, van-e valami jellegzetessége annak, ahogyan a mondatait megszerkeszti stb.)
- Végül a karaktert áthelyezhetjük különböző stílusú történetekbe (vámpírsztori, sci-fi, romantikus történet, vicces történet, drámai történet stb.), és megnézhetjük, hogyan változik a karaktere azáltal, hogy a történet stílusa változik.
Természetesen, az órákon megbeszéljük a feladatokat, megnézzük, hogy mit csináltatok jól, min lehetne még javítani. Szeretném, ha az órák nagyon játékosan és érdekesen telnének, így igyekszem minél szórakoztatóbb feladatokat kitalálni, amikből tanulhattok. :)
  • Minden órán feltehetitek az időközben bennetek felmerülő kérdéseket.
  • Számítsatok arra, hogy adok pár otthoni feladatot is. Nem túl nagy dolgokat (mondjuk, hogy írjatok egy 4 soros verset, vagy találjátok ki egy krimi alaptörténetét), de ezeket szeretném, ha megcsinálnátok rendesen, mert ezekre is építek feladatokat az órákon, hogy még inkább segíthessek abban, hogy megtanuljatok alkotni. :)
  • A lenti tantervet nem órákra leosztva fejtettem ki, vagyis a havi 4 órába ez az egész biztosan nem fog beleférni. Az egyéni igényeknek vagy a csoport igényeinek megfelelően fogunk haladni.

1. Költészet:

Elmélet:
  • Lírai műfajok és költői képek vizsgálata példák és feladatok alapján (Hozok pár jellemző verset, amik alapján átbeszéljük, hogy mi jellemező egy-egy műfajra, valamint átismételjük a költői képeket. Ezt csak nagyon összefoglaló módon tesszük meg az órán, mivel elvileg az iskolában már tanulnotok kellett ezekről. A leginkább azokra térnénk ki, amiken látom, hogy nem igazán értitek. Annak ellenére, hogy az órán csak átfutunk a témán, kaptok majd tőlem egy bővebb jegyzetet, amit akár az iskolában, akár írásnál fel tudtok majd használni, ha szükséges. :) )
Gyakorlat:
  • Miért pont a lírát válasszuk az önkifejezés eszközéül? Mi a célja a verseknek, mit lehet átadni velük az olvasóknak? (Ez úgy vélem, azért fontos, mert vannak olyan emberek, akiket csak bizonyos műnemek, műfajok érdekelnek. Vagyis lényeges, hogy legyen lehetőségetek eldönteni, a lírával, epikával, drámával van-e kedvetek foglalkozni, esetleg mindegyik műnemet kipróbálnátok-e. Na meg persze, azt is el kell tudnunk dönteni, hogy melyik műnemhez van a leginkább tehetségetek, kreativitásotok. Vagyis, meg kell tudnunk, hogy mi számotokra a legjobb önkifejezési forma. :) )
  • Stílusgyakorlatok: Milyen stílusban írjunk verset, milyen műfajt válasszunk, hogyan tegyük érdekessé egy olvasó számára?
  • Témaválasztás és –kidolgozás: Milyen témákat érdemes lírai formába önteni? Egy témát hányféleképpen lehet feldolgozni?
  • Költői képek felhasználása: Milyen módon használhatunk fel hatásosan egy-egy költői képet? Hogyan lehet egy szimbólumot, gondolatot, eszmét érdekesen végigvezetni egy versen?
  • Más művészeti ágak felhasználása (ihletszerzés, zene, festészet, szobrászat stb felhasználása): Hogyan ihlethetnek meg más művészeti ágak? Hogyan használhatjuk fel az íráshoz a többi művészeti ágat?
2. Novellaírás:

Elmélet:
  • A novella jellegzetességei példák és feladatok alapján (rövid áttekintő arról, hogy mi is pontosan a novella, mik az elvárások, ha valaki novellát ír, milyen típusú novellák léteznek. Jegyzetet erről is kaptok.)
Gyakorlat:
  • Miért válasszuk a rövidprózát az önkifejezés eszközéül? Mit lehet átadni egy rövidebb prózai művel? (Ugyanazon okból, mint a líránál…)
  • Milyen stílusú novellát írjunk?
  • Milyen szereplőket használjunk fel egy novellához? Mennyire fejtsük ki a személyiségüket?
  • Milyen fogásokkal, fordulatokkal tudunk egy rövid novellát érdekessé tenni az olvasók számára?
  • A novella világát mennyire dolgozzuk ki?
  • Hogyan írjunk tanító, vicces, romantikus, melankólikus, megrázó, sokkoló stb. novellát?
  • Hogyan válasszunk címet a novellánknak? (A cím nagyon fontos, mert figyelemfelkeltő ereje van. Az olvasó meglát egy címet, és már ettől is függ, hogy elolvassa-e az adott művet, vagy sem.)
  • Érdeklődéstől függően tanulhatunk krimi, sci-fi, fantasy, horrornovellákról stb. Ezeket hogyan lehet hatásosan megírni, milyen szereplőket érdemes választani hozzájuk, miben különbözik a nyelvezetük a többi novelláétól…
3. Regényírás:

Elmélet:
  • A regény általános jellemzői, típusai (Megint csak nagyon röviden összefoglalva, plusz jegyzettel.)
Gyakorlat:
  • Mikor válasszuk a regényt az önkifejezés módszeréül? Mit lehet átadni egy regénnyel az olvasónak?
  • Hogyan válasszunk témát? Hogyan válasszunk stílust?
  • Hogyan álljunk neki egy regény megírásának? Mi az, amit előre el kell terveznünk, és mi az, ami írás közben alakul csak ki?
  • Milyen címet adjunk a regényünknek? Milyen címet adjunk az egyes fejezeteknek?
  • Milyen karaktereket érdemes használni a regényírásnál, és a karakterek személyiségét mennyire fejtsük ki?
  • A különböző témájú regényeket milyen időben, számban, személyben érdemes írni?
  • Milyen eszközökkel lehet elérni, hogy az olvasó ne tudja abbahagyni az olvasást, és mivel lehet hosszabb időn keresztül fenntartani a figyelmet és érdeklődést?
  • A cselekményfolyam mennyire legyen bonyolult, kifejtett és összetett?
  • Milyen utalásokat, jelzéseket, szimbólumokat rejtsünk el a történetben, hogy még izgalmasabbá tegyük az olvasó számára az olvasást?
  • A regény milyen helyszínen játszódjon? Mennyit kell az olvasónak tudnia egy helyszínről?
  • A leíró, gondolati és párbeszédes részeket milyen arányban használjuk, hogy ne legyen unalmas a regény?
  • Milyen fordulatokat használjunk fel a történetben?
  • Minden, amit a függővégekről tudni lehet… :D
4. Színdarab- és forgatókönyv írás:

Elmélet:
  • A színdarab/forgatókönyv formai és egyéb követelményei (Röviden összefoglalva, jegyzettel)
Gyakorlat:
  • Mikor válasszuk a színdarabot/forgatókönyvet az önkifejezés módszeréül? Mit tudunk átadni ezekkel az olvasóknak?
  • Milyen témákat dolgozhatunk fel színdarabként/forgatókönyvként?
  • Milyen karaktereket használhatunk fel? Mennyire bontsuk ki a személyiségüket?
  • Hogyan fejtsük ki ilyen formában a cselekményszálat? Vagyis, főleg párbeszédekkel, hogyan lehet érdekessé és fordulatossá tenni egy történetet?
  • Hogyan válasszunk helyszínt, kellékeket, időt (milyen korban, mennyi idő alatt játszódjon a történet stb.)?
  • Hogyan írjunk vígjátékot, tragédiát?
  • Érdeklődéstől függően megvizsgálhatjuk, hogyan írjunk különböző stílusú színdarabokat (krimi, történelmi, társadalomkritikai stb.) és forgatókönyveket (krimi, sci-fi, fantasy, horror, történelmi stb.).
PLUSZ DOLGOK, AMIKET MÉG ELMONDHATOK:
  • Mi kell ahhoz, hogy író legyen belőled?
  • Hogyan érdemes reklámozni magadat, az írásaidat? Vagyis, hogyan hívd fel magadra a figyelmet? :)
  • Hogy tartsd meg az olvasók érdeklődését?
  • Hogyan tartsd a kapcsolatot az olvasókkal?
  • Kikhez érdemes segítségért fordulni, ha író szeretnél lenni?
  • Hogyan fogj neki egy nagyobb lélegzetű mű megírásához?
  • Hogyan próbálkozhatsz az írásaid kiadatásával?
MÉG PLUSZ DOLGOK, AMIKBEN SEGÍTHETEK:
  • Ha van egy jó ötleted, amit meg szeretnél írni, akkor az órák keretében, ha igényed van rá, segíthetek a karakterek, cselekmény kidolgozásában. (Nem megírom helyetted, csak átbeszélhetjük a dolgokat, tanácsot kérhetsz, segíthetek az ötleteimmel stb.)
Hát, a teljesség igénye nélkül ennyire gondoltam egyelőre. Akit érdekel a dolog, azzal bővebben átbeszélem, hogy melyik téma érdekli inkább, és mit vár el az óráktól. :) A jelentkezéseket még mindig a spiritbliss24@gmail.com címen várom. Ne felejtsétek témaként beírni, hogy kreatív írás. :)


A jelentkezés és fizetés módja:

Jelentkezni csak akkor jelentkezz, ha előtte megbeszélted a szüleiddel a dolgot, és ők beleegyeztek. Kivéve persze, ha nagykorú vagy, és hozhatsz önálló döntéseket.
Ha biztosan jelentkezni szeretnél, akkor írj egy e-mailt a spiritbliss24@gmail.com címre. A mail tárgyaként azt írd, hogy kreatív írás (mindenképpen írd rá, nehogy elvesszen a leveled a sok egyéb levél között!).

Ha valaki nem jelenik meg az órán, sajnos, nem tudok pénzt visszafizetni, viszont, ha valamilyen okból én nem jelennék meg, akkor természetesen, a diák kérésétől függően, vagy megtartom később az órát, vagy visszafizetem az elmaradt óra díját.

5 megjegyzés:

  1. Szia Spirit!
    Hát engem ebből a jó kis felhozatalból több minden érdekelne!Sajnos, nem Magyarországon élek és most nem jut eszembe egyetlen épkézláb ötlet az átutalással kapcsolatban.:(

    Legyen szerencséd a többi nebulóval!
    Üdv,
    Maja

    VálaszTörlés
  2. Nem tudom, külföldről hogyan lehet átutalni, viszont, ha érdekel a dolog és írsz nekem mailt, akkor megpróbálom megoldani a problémát. :)

    VálaszTörlés
  3. Sziasztok külföldi átutalással kapcsolatban pl West union lehet. Akkor a személy megkapja postán stb. a pénzt csak személy kell hozzá aszem. Én amerikából kaptam multkor pénz és választhatam dollár és forint között. Ennyit akartam. Sziasztok

    VálaszTörlés
  4. Szia Spirit!

    Foglalkozol még "növendékekkel"? :)
    Igaz, hogy a bejegyzésed több mint egy éves, de engem érdekelne a dolog.

    Üdv: Enda

    VálaszTörlés